MISSZIÓ, VÍZIÓ

RÓLUNK

“Számunkra már a kezdetek óta az volt a legfontosabb a precíz teljesítés mellett, hogy a cég összes tagja mint egy kis család működjön együtt. Mindenki szeressen bejárni és élvezettel végezzék munkájukat. Emellett minden vevőnk igényét a legmegfelelőbb módon elégítsük ki. A több mint 20 év távlatából már ki merjük jelenteni, hogy ezeket sikerült elérnünk.” – Wimmer Sándor

„Mindig rengeteg célt tűzünk ki magunk elé, ami szerintünk a legfontosabb a folyamatos fejlődéshez. Mindig új, innovatív ötletekkel rukkolunk elő, viszont emellett fő célunk, hogy az eddigi precíz munkát mind fuvarozásban mind gépjárműszervizelésben, valamint műszaki és eredetiségvizsgálatban megtartsuk.” – Wimmerné Bátor Hajnalka

TÖRTÉNETÜNK

A cég árufuvarozással kezdte meg tevékenységét, amely sikeresnek bizonyult. Emiatt a vezetők további szolgáltatások ellátását tűzték ki célul, így 1997-ben a tevékenységi kör bővítése mellett döntöttek. A szennyvízszállítási („szippantós”) tevékenység mellett ekkor már több kaminonnal is vállaltak belföldi fuvarokat. A nagy keresletnek köszönhetően 2000-ben belevágtak a nemzetközi fuvarozásba is.  Az évek folyamán egyre több kamionnal indultak útnak külföldön és a belföldön egyaránt. A bővülés következő állomása az volt, amikor 2003-ban egy telephely építésébe fogtak, ahol először egy 300 négyzetméteres csarnokot és kamionparkolót hoztak létre. A 2004 elején átadott csarnokban megkezdték az irodai munkákat és saját kamionjaik javítását. 

2004-ben még egy fontos eseménynek örülhetett a cég összes tagja, mivel a működésük kibővült a gépjármű-szervizeléssel, majd 2007 és 2010 között műszaki és eredetvizsgálattal is gyarapodott a tevékenységi körünk. A folyamatos sikereknek, eredményeknek köszönhetően még egy szerelőcsarnok és a megnövekedett forgalmat ellátni képes, nagyobb parkoló került megépítésre. A két ügyvezető további szolgáltatásbővítés mellett döntött, így 2012-ben megkezdődött a gépjárműfényezés is. Az előre nem várt nagyságú kereslet miatt 2020-ban újabb csarnok és egy festőkabin építésére került sor. 

Ahogyan ebből a rövid összefoglalóból is kitűnik, cégünket folyamatos fejlődés jellemzi, és ezt a dinamizmust szeretnénk a továbbiakban is megőrizni.